Gedeon napja van. | 2024.03.28
Magyar Péter kukákat döntött az autója elé, beült a kocsi hátsó ülésére, amivel el akart hajtani, elvette a táskáját, bezárta egy szobába, késsel járkált a
További híreink

  A legnagyobb horderejű agrárkamarai feladat az őstermelői igazolványok cseréje volt tavaly - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke kedden Budapesten a köztestület évzáró, évindító
  A rezsicsökkentéssel ma 25-30 százalékkal olcsóbban fűtenek az emberek, mint 2010 előtt - mondta Németh Szilárd, a Fidesz frakcióvezető-helyettese keddi budapesti
  Egyre többen számítanak munkás nyugdíjas évekre, a magyarok 69 százaléka gondolja úgy, hogy nyugdíj mellett is dolgozni fog a tavalyi 61 százalék után - derült ki a K&H Biztosító
  Magyarország energiaellátása biztonságos, a tárolókban megfelelő mennyiségű gáz van, emellett a hazai termelés és az import biztosítja az ellátást - mondta Aradszki András, a Nemzeti
  Az Oscar-díjas Nemes Jeles László új filmjét 1,5 milliárd forinttal támogatja a Magyar Nemzeti Filmalap.       A filmes szervezet keddi közlése szerint a Saul fia rendezője új, Sunset
  Nagy-Britannia "az első sorból" kezdhet szabadkereskedelmi tárgyalásokat az Egyesült Államokkal, miután a jövő héten hivatalba lépő következő amerikai elnök, Donald Trump kormánya megalakul - mondta az amerikai
  A Kaliforniai álom kapta a legtöbb jelölést a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) idei díjaira: 11 kategóriában esélyes - írta a BBC
  A Magyar Telekom új, lakossági szolgáltatások vezérigazgató-helyettese Rékasi Tibor lett január 11-től, aki egyúttal a T-Systems Magyarország Zrt. újonnan létrehozott háromtagú
  A jegybank összesen 258 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki az IDW Consulting LLC és a Goldstein Brokers Ltd társaságokra visszafizetendő pénzeszközök engedély nélküli gyűjtése
  Az idén sem számítanak visszaesésre a használtautók piacán, 2017-ben további lassú növekedést jelez előre a Használtautó.hu.       Az MTI-nek kedden elküldött
   Az esetek 97 százalékában az anya súlyos válsághelyzetére hivatkozva szakítják meg a terhességet - mondta Kisfalvi István, a Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és
  A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban postázza a lakosságnak a 2017-es személyi jövedelemadó (szja) bevallás változásairól szóló tájékoztató leveleket, ezekből
Anonymus és Kézai Simon kései "utóda" lapul az MSZP képviselői között. Gőgös Zoltán pergamen, kalamáris és lúdtoll helyett, fotógéppel próbálja a nem létező pusztai korrupciót
  A társadalom minden csoportja számára érezhető az ország erősödése, a családok növekvő támogatása és a munkanélküliség csökkenése - jelentette ki az Emberi Erőforrások
  Nyolc megyében megteltek a hajléktalanoknak fenntartott éjjeli menedékhelyek, a segítő szervezetek ilyenkor pótágyakon, pluszmatracokon helyezik el a rászorulókat - tudatta a Menhely Alapítvány kedden az
  Villamossal ütközött egy autó kedd reggel a főváros XIII. kerületében, a kocsi vezetője a kórházba szállítását követően meghalt - közölte a rendőrség a
  Január 20-ig lehet jelentkezni a keresztféléves szakképzésekre a helyi szakképzési centrumokban - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért
  Megkezdődött a tervek szerint jövőre elkészülő, ötszáz férőhelyes új komlói büntetés-végrehajtási intézet első ötvenhárom dolgozójának képzése - tudatta a
  Az elmúlt hat évben 30 százalékkal, 3654-ről évi 4750-re emelkedett a hangversenyek száma, bővült az előadóhelyek, valamint a nemzetközi versenyek köre is - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások
  Donald Trump, az Egyesült Államok megválasztott elnöke az Alibaba kínai óriáscég vezérigazgatójával és a francia LVMH elnökével tárgyalt amerikai munkahelyek