Emma napja van. | 2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető szakaszán, a Billentyű utcánál, a vétkes sofőr
További híreink

Százával érkeznek az üzenetek a kormányhoz, hogy ki milyen módon szeretne segíteni - hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere szombaton késő délután az olaszországi Veronánál péntek
A vízhiány problémáját nem szabad a genetikailag módosított szervezetek (GMO) terjesztésével orvosolni a mezőgazdaságban - hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szombaton
 Már idén augusztusban, az államalapító Szent István király ünnepén szeretnék felállítani a Magyarok Nagyasszonyának szobrát a felvidéki Királyfiakarcsán, ahol e
A magyar diákokat ért veronai busztragédia miatt a közmédia máskor sugározza A Dal 2017 showműsor szombat estére tervezett második válogatóját és a Dal Kulissza című műsort - közölte az
Nagyon várják a péntek éjjeli veronai buszbaleset túlélői a pszichológusi segítséget - jelentette szombat délután a helyszínről a közmédia tudósítója.     Az
Orbán Viktor miniszterelnök kezdeményezésére a kormány az olaszországi buszbalesetben elhunyt áldozatok emlékére január 23-át nemzeti gyásznappá nyilvánította - közölte Havasi
Teljes hajózási zárlatot rendeltek el a Duna magyarországi szakaszán a kialakult jégviszonyok és a jégelőrejelzés miatt szombattól - olvasható egy, a Budapest Főváros Kormányhivatalának
 Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:     Időjárási helyzet Európában:    ----------------------------    A Brit-szigetektől a Kárpát-medencén
 Felajánlotta segítségét a veronai buszbaleset égési sérültjeinek ellátására a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemei Kórház
Kijevnek jó esélye van megőrizni az Egyesült Államok támogatását Donald Trump elnöksége alatt, ha ebben érdekeltté tudja tenni az új amerikai adminisztrációt - vélekedtek politikai
Elhunyt Takács Klára operaénekes szombaton hajnalban - tájékoztatta családja az MTI-t.     A Kossuth-, Liszt Ferenc- és Prima díjas, mezzoszoprán énekes 1945-ben született a Somogy megyei
Néhány hónap alatt 28 sajtó-helyreigazítási pert nyert a Jobbik egyes kormánypárti médiákkal (888, Origo, Ripost, Lokál, Magyar Idők és Pesti Srácok) szemben - számolt be az ellenzéki
 Paolo Gentiloni olasz miniszterelnök telefonon fejezte ki részvétét Orbán Viktor kormányfőnek és egész Magyarországnak az éjszakai olaszországi buszbaleset miatt, melyben 16-an veszítették
Kegyetlen, haragos, bezárkózó Amerikát vizionálnak, és katasztrófák lehetőségét sejtetik Donald Trump hivatalba lépésével kapcsolatban a Szlovákia médiapiacán domináns baloldali
Theresa May brit miniszterelnök közelgő washingtoni látogatásán az Európai Unió egységének fontosságára kívánja felhívni Donald Trump amerikai elnök figyelmét.     May,
Belga lapok szerint Donald Trump új amerikai elnök beiktatási beszédében egy bezárkózó, csak önmagával foglalkozó Amerika képét vázolta fel.     A Le Soir című belga napilap
 Babos Tímea - oldalán Anasztaszija Pavljucsenkovával - már a legjobb 16 között van női párosban az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, miután a magyar, orosz duó a második fordulóban is
Donald Trump szavait átitatta a populizmus, a nacionalizmus és az agresszió - értékelte az amerikai elnök beiktatási beszédét szombati számában az El País című baloldali spanyol
 Részvétet nyilvánított Áder János köztársasági elnök szombaton a péntek éjszakai olaszországi busztragédia áldozatai hozzátartozóinak, az államfő szerint az egész
Az Országos Mentőszolgálat szakemberei repülővel, és négy jól felszerelt mentőautóval indultak el Budapestről szombaton a veronai buszbaleset sérültjeihez - tájékoztatta Győrfi Pál, a mentőszolgálat