Auguszta napja van. | 2024.03.29
A Miskolci járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a gyanúsítottnak, akivel szemben hivatali visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt indult
További híreink

 A városban és térségében több mint 4300, gyerekeknek szánt szeretetdobozt gyűjtöttek össze az adventi időszakban, s a jótékonysági adományokból csaknem ötven dél-zalai
  Magyarországon először Pécs nyerte el az UNESCO által az idei évre kiírt Tanuló Város-díjat (Global Learning City Award) - közölte a baranyai megyeszékhely önkormányzata és a Pécsi
  Németország a mezőgazdaságban is az első számú partnere Magyarországnak, az export tavaly 1,3 milliárd eurót tett ki, a kapcsolatokat pedig tovább erősíti a német mezőgazdasági és
  A Himnuszt a nemzeti összetartozás legátfogóbb szimbólumának, a nemzeti önazonosság zálogának nevezte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős helyettes
   Idén is várja a középiskolás diákok pályamunkáit vers, próza és tanulmány kategóriában az Írók Alapítványa és az Írók Szakszervezete, valamint
  Donald Trump megválasztott amerikai elnök stílusa a nemzetközi színtéren konfliktusokat generálhat - vélekedtek az M1 aktuális csatorna péntek délutáni műsorában megszólaltatott
 Erdélyben, Marosszen- tkirályon is kimutatták a madárinfluenza-vírus jelenlétét öt elhullott fekete hattyú tetemében - közölte pénteken az állategészségügyi és
  Templomi szertartásssal kezdődött Donald Trump beiktatásának programja helyi idő szerint péntek reggel . A szertatás után a megválasztott elnök és felesége a Fehér Házba ment, ahol a
  A Vince-napi hagyományokat elevenítik fel szombaton és vasárnap Villányban és a környező borvidéki településeken.       Disznótoros reggeli, lopózó verseny,
  Jövő szerdától újra pályázhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások egyebek mellett eszközvásárlásra, új technológiai rendszerek kialakítására,
  Felavatták Esztergomban, az egykori Szent Anna temetőben pénteken a Béke Angyala emlékművet, amely a város közelében lévő, első világháborús hadifogolytábor 3500 áldozatára
  Amennyiben Európa és Donald Trump leendő amerikai elnök a jövőben nem találja meg a közös nyelvet, tovább csökkenhet a nyugati civilizáció befolyása a világban - vélekedett Bohuslav Sobotka cseh
       Várható időjárás az ország területén szombat estig     Napnyugta után egyre többfelé párássá válik a levegő, főleg az Alföldön, az
  Bauhausbútor-workshopot hirdetett meg a Hello Wooddal közösen az Iparművészeti Múzeum (IMM) a decemberben nyílt, Breuer újra itthon című kiállítás
  Egy évről két évre súlyosította halált okozó közúti veszélyeztetés és rongálás miatt a Fővárosi Törvényszék pénteken kihirdetett másodfokú,
  Teljessé vált pénteken a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, a Berlinale versenyprogramja. A szervezők utolsóként egy Stanley Tucci rendezésében készült brit-francia koprodukciót, egy kínai
  Elhunyt Kékes Zoltán, a Hungária együttes egykori gitárosa, a Dolly Roll vezetője és menedzsere. A zenészt 67 évesen érte a halál pénteken.       "Több mint tíz éven
  Szigorúbb biztonsági intézkedéseket vezetnek be a bécsi Westbahnhof pályaudvaron, mivel az utóbbi időben egyre gyakrabban történtek erőszakos bűncselekmények ott - közölte az osztrák
  Az Esterházy-családnak és a fertődi Esterházy-kastélynak a magyar kultúrához és közművelődéshez való viszonyát mutatják be tematikus tárlatvezetéseken vasárnap 10 és 16
A németországi Essen városa veszi át egy évre az Európa zöld fővárosa címet Ljubljanától - jelentette be az Európai Bizottság pénteken.     A tájékoztatás