Emma napja van. | 2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető szakaszán, a Billentyű utcánál, a vétkes sofőr
További híreink

Még egy hónapig lehet jelentkezni első körben a Határtalanul! program 2017/2018-as tanévre vonatkozó felhívásaira - közölte Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára pénteki budapesti
 Másfél milliárd forinttal emelkedik idén a szimfonikus zenekarok és az énekkarok állami támogatása - jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteken a Nemzeti Filharmonikus Zenekar
 A Kovászna megyei önkormányzat csütörtöki ülésén heves vita után elfogadta Kulcsár Terza Józsefnek, a Magyar Polgári Párt (MPP) megyei elnökének a zászlóadományát -
Tavaly a bruttó hazai termék (GDP) 2,41 százalékát tette ki az államháztartási hiány Romániában, kevesebb volt az előirányzott 2,75 százaléknál - közölte pénteken a Mediafax
A Die Presse című osztrák konzervatív lapban Boris Kálnoky budapesti tudósító a Jobbik irányváltásáról ír, hozzátéve, hogy ez ellen a párt bázisán tiltakozások
Magyarország a keresztényüldözés ellen fellépő szervezetek központjává és támogatójává akar válni - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti
A megváltott autópálya-matricák érvényességéről teljeskörű információt csak a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) tud adni - hívta fel a figyelmet a
Rövid idő alatt azonosították, majd elfogták a rendőrök azokat a fiatal férfiakat, akik besurrantak egy izsófalvai közintézménybe és onnan műszaki eszközöket tulajdonítottak el. Lopás
Egy bajbajutott 64 éves, magatehetetlenül fekvő férfi ellátásáról intézkedtek a rendőrök. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság
Embercsempészés miatt vádat emelt a Bajai Járási Ügyészség egy kilencfős bűnszervezet ellen, amelynek tagjai Szerbiából érkező migránsok illegális belépését és
 Díjat kapott Török Ferenc 1945 című alkotása a Miamiban megrendezett 20. Zsidó Filmfesztiválon.     A kéthetes miami fesztiválon 20 ország 65 filmjét mutatták be. A filmmustra
Egy műanyag palackokat szállító kamion gyulladt ki a 26-os számú főúton, a sajóbábonyi elágazásnál. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2017. január 27-én 8
Megvásárolja a Tesco a legnagyobb brit élelmiszer-nagykereskedelmi vállalatot, a Bookert.     A Londoni Értéktőzsdén (LSE) pénteken bejelentett készpénz- és részvénytranzakciós
 A kultúra az európai identitás erőteljes motorja, emellett a gazdasági fejlődés talán legfontosabb tényezője - mondta Navracsics Tibor pénteken a budapesti Bálnában az európai civil kulturális szervezetek
Vádat emeltek egy szegedi ügyvéddel szemben, aki tizenegy ügyfelének mintegy 55 millió forintját sikkasztotta el - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője pénteken az
 A szakemberek folyamatosan figyelemmel kísérik a várható másodlagos jégzajlást a Tiszán, a folyókon a téli, alacsony vízállás tapasztalható - mondta az Országos Vízügyi
 Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármester kapta idén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) emlékérmét, amelyet pénteken Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke
A hideg idő és a fagy pozitív hatása, hogy a kártevőket megritkítja, ami a növényvédelmet segíti ebben az évben, és eddig nem okozott komolyabb károkat a földeken - mondta Fórián Zoltán, a
Tanórán robbant fel egy gránát a román Műszaki Katonai Akadémián Bukarestben, öt diák megsebesült - közölte pénteken a Digi24 hírtelevízió.     A baleset szerdán
 Összesen 18,5 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Magyar Cetelem Bankot és az ONEY Magyarország Pénzügyi Szolgáltató Zrt.-t a hitelkockázati,