Auguszta napja van. | 2024.03.29
A Miskolci járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a gyanúsítottnak, akivel szemben hivatali visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt indult
További híreink

Európának el kell eresztenie "a föderalizmus illúzióját", és többpólusúvá kell tenni a kontinenst - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök.     A kormányfő hétfőn
Belgium első alkalommal küldött vissza terrorizmussal vádolt, az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel bizonyítottan kapcsolatot tartó embert Irakba - jelentette a La Libre Belgique című belga napilap
A madárinfluenza járvány gazdasági hatásainak enyhítésére Magyarország hivatalosan is kéri az Európai Bizottság válságtámogatását - közölte hétfőn a
Nagyon hosszú idő után úgy látjuk, hogy a nemzetközi folyamatok segítenek a magyar-orosz kapcsolatok fejlesztésében - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szergej
A francia baloldali előválasztás második fordulójába a széttöredezett Szocialista Párt (PS) két egymással összeegyeztethetetlen irányzatának képviselője jutott be, s az összecsapásból
Liviu Dragnea, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke "bányászjárásnak" nevezte a bukaresti szociálliberális kormány közkegyelmi tervezete elleni vasárnapi tüntetéseket, és úgy
Fegyverrel végzett volt élettársával egy férfi egy marosvásárhelyi lokálban - közölte a Mediafax hírügynökség.      A hírügynökség
Sportorvosi és rehabilitációs kezelések mellett felnőtt- és gyermekgyógyászati szakrendeléseket is kínáló egészségcentrumot adtak át a nyíregyházi Continentál
Fa Nándor várhatóan február elején érhet célba a Vendée Globe szóló földkerülő vitorlásversenyen.     A Spirit of Hungary csapata hétfői tájékoztatásában
A felnőttek és a juniorok közös felkészülését favorizálja, illetve a szakági edzőké mellett "ötszámos" trénerek közreműködését is fontosnak tartja Martinek János, a férfi
Az izraeli rendőrség vádemelési javaslattal fogja átadni a főügyésznek a nyomozás lezárása után a Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek adott "ajándékok" ügyét - jelentette a
A krízisintervenciós szaktanácsadó szerint fel lehet dolgozni a hétvégi veronai buszbaleset okozta traumát, de ehhez időre és szakember segítségére van szükség.     Polus Enikő az M1
 Remélhetőleg csütörtökön enyhíteni lehet a magas szállópor-koncentráció miatt Budapest közigazgatási területére elrendelt közlekedési korlátozáson - mondta Tarlós
 Felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót a veronai buszbaleset áldozataiért elrendelt nemzeti gyásznapon, hétfő reggel az Országház előtt.      A budapesti Kossuth
Halálra gázoltak egy nőt Erdőkertesen hétfő reggel - közölte a rendőrség az internetes oldalán.     Személyautó ütött el egy gyalogost Erdőkertesen, még tisztázatlan
A levegő minőségének romlása miatt hétfő reggel a városi szmogriadó-bizottság elrendelte a szmogriadó riasztási fokozatát Nyíregyházán - tájékoztatta a polgármesteri hivatal
Megnehezítené és megdrágítaná a gyomirtást, köztük a parlagfű elleni védekezést a glifozáttartalmú készítmények visszavonása; a hatóanyagról legkésőbb év
Az egészségügyért felelős államtitkára szerint egy-két óránként érkezik tájékoztatás a hétvégi buszbaleset még Olaszországban ápolt sérültjeinek
 Aki Budapestet szereti, támogatja az olimpiát, nem ír alá ilyen íveket - mondta az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában a főpolgármester.     Tarlós István kijelentette: Budapest
 Hét balesetben heten haltak meg a hétvégén az ország közútjain - közölte a rendőrség hétfő reggel az internetes oldalán.      Az Országos Rendőr-főkapitányság