Gedeon napja van. | 2024.03.28
Magyar Péter kukákat döntött az autója elé, beült a kocsi hátsó ülésére, amivel el akart hajtani, elvette a táskáját, bezárta egy szobába, késsel járkált a
További híreink

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) saját halottjának tekinti a vasárnap elhunyt Torgyán József egykori földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert - közölte az FM kedden az
Évek óta folyamatosan nő a Budapest Sportiroda (BSI) futóversenyeire érkező külföldiek száma, tavaly már 68 ezer vendégéjszakát jelentett ez a magyar turizmusnak.     A BSI keddi közleménye
 Az Equilor Befektetési Zrt. elemzői szerint a magyar gazdaság teljesítménye, kilátásai továbbra is kedvezőek, a cég szakértői idén 3,1, jövőre 3 százalékos GDP növekedési ütemet
 Eddig mintegy 186 ezren éltek a Nők 40 program, azaz a "nagymamanyugdíj" lehetőségével - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős
A Magyar Nemzeti Bank  (MNB) kínai bankközi piaci ügynöki szerződést és a renminbi elszámolási számla szolgáltatások nyújtásáról szóló együttműködési
A használtautók éve lesz az idei: míg 2016-ban a magyarok 8 százaléka vásárolt autót, addig az idén a lakosság 14 százaléka tervezi ezt, és 85 százalékuk használt autót
Roman Polanski lemondott kedden a 42. César-díjátadó ceremóniájának elnökségéről a személye körül kirobban vita miatt, amelyet a francia-lengyel filmrendező ugyanakkor indokolatlannak
A fogyasztók megtévesztése miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) két eljárásban 16,4 millió forint bírságot szabott ki több, üdülési jogot értékesítő társaságra,
A Dunán Belgrád térségében kialakult jégtorlaszhoz vezényelték át Magyarország két, Szerbiában lévő jégtörő hajóját, köztük a legnagyobbat, a Széchenyit -
A magyar kultúrát és oktatást támogató pályázatot írtak ki határon túli civil szervezeteknek és egyházi jogi személyeknek mintegy egymilliárd forint értékben - jelentette be
Néhány helyen javult, de az ország nagy részén továbbra is veszélyes vagy egészségtelen a levegő a magas szálló por (PM10) koncentráció miatt. Budapesten kedden is veszélyesnek minősítette a
Bűnszövetségben elkövetett csalás miatt vádat emelt a Kalocsai Járási Ügyészség négy férfi és egy nő ellen, akik az interneten műszaki cikkeket hirdettek eladásra, de az előre, átutalással
Mintegy százötven cápa lepte el Hadera városnál az észak-izraeli tengerpartot - jelentette a Jiszráél Hajom (Izrael Ma) című újság kedden.     A cápák két fajtája,
A német szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) a Bild című lap keddi értesülése szerint arra figyelmeztetett, hogy iszlamisták vegyi fegyverrel hajthatnak végre terrortámadást
Debrecenben a szálló por légköri koncentrációjának 24 órás átlagértéke hétfőn egyik mérőállomáson sem haladta meg a riasztási küszöbértéket, de kettőn
A kisebb önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok jelentős része a legalapvetőbb ellenőrző rendszereket sem hozta létre a korrupció megelőzéséért, de a nagyobb társaságok némelyike sem
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy az automatikus mérőállomásokon a szálló por (PM10) koncentráció túllépte a riasztási küszöbértéket, ezért a 306/2010. (XII.23.) Korm.
Először nyert magyar alkotás a svéd nemzeti filmdíjak átadóján: idén a Saul fiának ítélték oda a legjobb külföldi film díját - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap az
Megoperálták azt a súlyosan sérült magyar nőt, aki Ausztriában hétfőn kiesett egy síliftből és hat métert zuhant.     A baleset a stájerországi Semmering-Stuhleck síterepen, Spital am
Donald Trump, az előző adminisztrációval szemben, kiáll amellett, hogy az értékek helyett elsősorban Amerika érdekeit kell érvényesíteni - jelentette ki Magyarics Tamás Amerika-szakértő kedden az M1 aktuális