Emma napja van. | 2024.04.19
Mérten János a kazincbarcikai Városvédők Egyesület polgármesterjelöltje közösségi oldalán közzétett videójában arról beszélt, hogy megválasztásuk esetén azonnal
További híreink

A pénzügyi visszaéléseket vizsgáló párizsi ügyészség csütörtökön kiterjesztette Francois Fillon volt miniszterelnök konzervatív elnökjelölt két idősebb gyermekére is azt a
Mém- és szlogenalkotó pályázatot hirdet a Magyar Nyelv Múzeumáért Alapítvány többek közt a népnyelv, a magyar nyelvjárás szavainak és a népi szólások,
A Magyar Pékszövetség elkerülhetetlennek tartja a kenyér árának emelését, a sütőipar helyzetének javítását célzó tárgyalásokra nyitottak a kiskereskedelmi láncok -
 A Fidesz szerint Magyarország eminens gazdasági és politikai érdeke, hogy kiegyensúlyozott és jó viszonyra törekedjen Oroszországgal.        Hidvéghi Balázs, a Fidesz
A Furmint évének nyilvánította 2017-et a kormányzat, azzal a céllal, hogy felhívja a nemzetközi és a hazai piac, illetve a fogyasztók figyelmét az egyik legfontosabb őshonos magyar
Magyarországon egyedülálló eszközparkkal felszerelt örökségtudományi laboratóriumot épít ki a Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézete (MTA Atomki). Szikszai Zita tudományos
  Az élő emberi sejtek molekuláris szintű vizsgálatát is lehetővé tévő, a világon egyedülálló mikroszkóppark létrehozását célzó, több mint 830 millió forintos projekt
  Sikeresen lezárult a recski emlékpark látogatóközpontjának tervezésére kiírt pályázat, amelyre a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) diákok ötleteit várta. A szakmai
Ideje lezárni a Líbiából kiinduló és az olasz partokhoz vezető illegális migrációs útvonalat, ez a célunk elérhető közelségbe került - jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács
Az izraeli biztonsági erők befejezték csütörtök délután az Amóna nevű, törvénytelenül létrehozott ciszjordániai zsidó telepesfalu kiürítését - értesült a helyi
 Gázömlés miatt tizenegy embernek kellett elhagynia az otthonát Püspökladányban csütörtökön - közölte a hajdú-bihari katasztrófavédelmi igazgatóság sajtóügyeletese az
Magyar taxisofőrök ellen indítottak eljárást embercsempészés gyanúja miatt. A férfiak 12 alkalommal szállítottak magyar állomásokról migránsokat egy budapesti hotelbe, ahonnan később
A Fidesz szerint a Jobbik megint csak a levegőbe beszél, ugyanis a szocialistákkal együtt nem szavazta meg, hogy az egészségügy többletforrásokat kapjon.     A kormánypárti képviselőcsoport ezt arra
 Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén jóváhagyta a vízumkényszer eltörlését a grúz állampolgárokkal szemben, így Grúzia állampolgárai maximum 90
Nem állami szervezetek munkaerőpiaci szolgáltatásainak támogatása címmel új pályázati felhívás jelent meg a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop)
Lubomír Zaorálek cseh külügyminiszter csütörtökön Prágában  cáfolta, hogy a tárca elektronikus levelező rendszerét megtámadó hackerek titkos, bizalmas információkhoz jutottak,
 Az Európai Bizottság csütörtöktől 12 héten keresztül egy online kérdőíves felületen várja a gazdálkodók, az érdekvédelmi és szakmai szervezetek, valamint más
Mintegy ötven magyar vállalat megalapította csütörtökön a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) magyar-orosz tagozatán belül a Paks szekciót Budapesten, a munkacsoport információval, kapcsolatrendszerével
 Az elmúlt évekhez képest szokatlanul hideg téli időjárás nem okozott fennakadásokat a hazai villamosenergia-termelés több mint felét biztosító atomerőmű működésében - közölte az
 Szilágyi Zsolt szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem "a korrupciót és a zsákmányrendszert visszahozni akaró kormány támogatására" kapott felhatalmazást az erdélyi


Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
08:59
- Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek
MTI hírfelhasználó