Csongor napja van. | 2024.04.16
A kormányt kérdezik a képviselők és az ellenzék kezdeményezésére politikai vitát tart a gyermekekről szóló nemzeti stratégiáról hétfőn a parlament. Az ülés 11 órakor
További híreink

Vádat emelt az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség egy buszsofőr ellen, aki tavaly márciusban árokba hajtott egy menetrend szerinti járművel, mert elaludt a volán mögött - közölte a Heves megyei
 Oroszországnak szüksége van a világszínvonalú magyar technológiára, mert bővíti élelmiszertermelését, és a magyar cégeknek nem szabad kihagyni ezt a lehetőséget - mondta
 A magyar beszállító kis- és középvállalkozások (kkv) fejlesztése érdekében együttműködés jön létre a Nemzetgazdasági Minisztérium és a fékrendszereket
 Már több mint kilencven alkotást neveztek a tavaly elhunyt Oscar-díjas operatőr, Zsigmond Vilmos emlékét őrző nemzetközi filmfesztiválra, melyet első alkalommal májusban rendeznek meg Szegeden - tájékoztatták
 A külkereskedelmi termékforgalom 9,978 milliárd euró (3107 milliárd forint) többlettel zárta a tavalyi évet a 2015-ös 8,595 milliárd euró után - jelentette csütörtökön első becslése
A belga KBC csoport a tavalyi utolsó negyedévet 685 millió euró adózott eredménnyel, a tavalyi év egészét pedig 2,4 milliárd euró profittal zárta - áll a cég csütörtökön
 Tavaly 96 millió forint bírságot szabott ki 138 esetben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Pest Megyei Adó- és Vámigazgatósága illegális fémkereskedelem miatt - közölte a hivatal
A kormánypolitika sikerét mutatja a Nézőpont Intézet vezető elemzője szerint, hogy a magyarok az egy évvel korábbinál jobbnak látják államközi kapcsolatainkat a szomszédos
Brüsszellel komoly vitákra, a parlamenti ellenzékkel éles csatákra számít a következő hónapokban a Fidesz frakcióvezetője. Kósa lajos erről a Kossuth rádió 180 perc című műsorában
Emelkedéssel nyithatnak a fontosabb nyugat-európai tőzsdék a csütörtöki kereskedés kezdeti szakaszában a szerdai vegyes zárás után.     Elemzők szerint az európai tőzsdék kezdetben az
Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) 4-es metró beruházásával kapcsolatos jelentése "már alapot adhat arra, hogy büntetőeljárás induljon ebben az ügyben", jelentette ki a TV2 reggeli műsorában
Minimálisan változott a forint jegyzése a vezető devizákhoz viszonyítva  csütörtök kora reggelig szerda estétől a bankközi piacon.     Reggel fél hétkor 309,08 forinton jegyezték az
Az amerikai szenátus szerdán kemény viták után megszavazta az új, republikánus kormányzat igazságügyi miniszterének, Jeff Sessionsnek a kinevezését.     A 70 éves alabamai
Bírálta Donald Trump elnököt a bírákról és bíróságokról tett minapi kijelentései miatt Neil Gorsuch, akit Donald Trump elnök pár napja a legfelső bíróság tagjának
Latin-amerikai hivatalos útjának második állomásaként Panamába látogatott Kövér László, az Országgyűlés elnöke - tájékoztatta az MTI-t Szilágyi Zoltán, az
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szerdán New Yorkban ünnepélyes keretek között adta vissza egy Németországból elmenekült zsidó család hagyatékkezelőjének azon értékes
Az Iszlám Állam támogatására szőtt összeesküvés vádjával 30 évi börtönbüntetésre ítélték szerdán Abdul Malik Abdul Kareem arizonai férfit, amiért részt
Több ezer korlátolt felelősségű társaság (kft.) szűnhet meg a március 15-éig esedékes törzstőkeemelés elmulasztása miatt - mondta a Fővárosi Törvényszék szóvivője az
Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól (NFM) távozó Tasó Lászlót nevezte ki a köztársasági elnök a Miniszterelnökség államtitkárává.     Az államfő
Tovább csökkent a Németországba érkező menedékkérők száma, januárban 14 476 ember érkezését regisztrálták, ez alig a hatoda az egy évvel korábbi mintegy 90 ezernek - közölte