Csongor napja van. | 2024.04.16
A gyermekek védelme érdekében szükséges azonnali intézkedésekről címmel benyújtott határozati javaslata támogatására kéri a pártokat a 27 szervezetből álló Országos
További híreink

Tardona Község Önkormányzata a „nagy magyar mesemondó” emlékének ápolására idén harmadik alkalommal rendezte meg a Jókai Mór vers-és prózamondó versenyt péntek
  A kaliforniai San Diego egyetemén tanuló kínai diákok tiltakoznak, mert meghívták a dalai lámát a júniusi diplomaosztó ünnepségre.        Az egyetem vezetősége
Átszervezések kezdődtek az amerikai külügyminisztériumban az Európában tárgyaló Rex Tillerson miniszter távollétében. Pénteken sokakkal közölték, hogy már nem tartanak igényt a
A bíróság pénteken elrendelte egy bolgár férfi előzetes letartóztatását, aki 2015 júniusában egy kisteherautó sofőrjeként vett részt illegális bevándorlók
A kormány az elmúlt években tanúbizonyságát adta annak, hogy fontosnak tartja a szociális ágazatban dolgozók erkölcsi és anyagi elismerését, az ágazatban dolgozók bére a 2013. évi
Több mint háromtucat amerikai város közös ügyvédet bízott meg, hogy nyújtson be folyamodványt az illetékes szövetségi bírósághoz a Donald Trump elnök bevándorlási
Tíz új határátkelőt nyitnak meg alkalomszerűen a hétvégétől a magyar-román határszakaszon. Az intézkedést a tervek szerint a forgalom függvényében, három hét múlva
Donald Trump szerint a hamis híreket közlő média nem a Fehér Ház, hanem az amerikai nép ellensége. Az amerikai elnök egy ilyen tartalmú Twitter-bejegyzésben fejtette ki véleményét pénteken az amerikai
Tarlós István szerint a 2024-es budapesti olimpiai pályázat kapcsán a baloldali ellenzék egy nemzeti ügyből pártügyet kreált.     A főpolgármester az M1 aktuális csatorna péntek esti
A két hónap múlva esedékes francia elnökválasztás jelöltjeinek esélyeit mérő két friss felmérés is azt jelezte péntek délután, hogy a családja állítólagos
Áramütés következtében  vesztette életét egy migráns pénteken az olasz- francia határon,  amikor egy vonat tetejére felkapaszkodva próbált átkelni Franciaországba. Ez
A víz a földi élet hordozója, forrása. Már nemcsak a közismerten száraz vidékeken, hanem az egész világon nagy kincs a jó minőségű, tiszta ivóvíz. Krisztus Urunk nyilvános
Robbanás volt péntek este a délkelet-törökországi Viransehir városban egy olyan helyen, ahol bírókat és ügyészeket szállásoltak el; az első jelentések szerint egy ember meghalt, sokan
 A kormányzó jobbközép Szerb Haladó Párt (SNS) hivatalosan is bejelentette pénteken, hogy Aleksandar Vucic kormányfőt indítja az áprilisban tartandó elnökválasztáson. Vucic elfogadta a
 Zéró toleranciát hirdet az elővárosi bűnözésre és a rendőri erőszakra is Emmanuel Macron, a tavaszi francia tavaszi elnökválasztás centrista jelöltje, ha megválasztják
Tizenkét megyében és a fővárosban ismét ónos esőre figyelmeztet a meteorológiai szolgálat.     Az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez péntek este eljuttatott
Egy hét fizetett szabadságot biztosít alkalmazottainak a skóciai BrewDog sörfőzde, ha családjukba új kutya érkezik.     A kézműves söröket készítő BrewDog nemcsak Nagy-Britanniában,
Gyengült a forint a bankközi piacon a főbb devizákhoz képest pénteken kora este a reggeli szintekhez képest.     Az euró jegyzése 308,40 forintra erősödött este fél hétre a reggeli 307,46
Élesen bírálta egymást Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter és Frans Timmermans, az Európai Bizottság alapjogokért felelős első alelnöke pénteken az 53. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai
Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István, Budapest főpolgármestere péntek este hosszabb megbeszélést folytatott a budapesti olimpiai pályázat további sorsáról - tájékoztatta az MTI-t