Rudolf napja van. | 2024.04.17
A gyermekek védelme érdekében szükséges azonnali intézkedésekről címmel benyújtott határozati javaslata támogatására kéri a pártokat a 27 szervezetből álló Országos
További híreink

A magyar közösség megfélemlítésére irányuló kísérletnek tekinti Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke a Wass Albert utcanévre vonatkozó - de később
A határellenőrzés biztonságának fokozásáról egyeztetett Pintér Sándor magyar és Vlaho Orepic horvát belügyminiszter hétfőn Budapesten. Egy a múlt héten elfogadott uniós jogszabály
Folytatódik A kék bolygó című világhírű ismeretterjesztő sorozat David Attenborough-val: az új évad hét epizódját, melyet még idén műsorra tűznek, a legmodernebb technológiai felfedezések
A Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn folytatólagosan kihallgatta a Teréz körúti robbantási ügy gyanúsítottját; a férfi a kihallgatáson vallomást tett, melyben
 A nettó bérek 7,8 százalékkal nőttek tavaly, a lakásárak viszont mind az FHB lakásárindexe, mind az otthonterkep.hu statisztikái alapján ennél nagyobb ütemben, 10-11 százalékkal emelkedtek -
 Jogszabályoknak megfelelő a tiszatenyői ivóvíz minősége, miután határozatban rendelte el annak javítását kémiai és mikrobiológiai kifogások miatt a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei
 Szakmai képzést indít Afrika Kollégium elnevezéssel március végén a lakiteleki népfőiskola. A kurzus célja a kormány déli nyitás stratégiájának részét képező
Koszovó szeretne az Interpol tagjává válni - közölte Hashim Thaci koszovói elnök, aki ezzel egy időben azt kérte Jürgen Stocktól, a nemzetközi rendőrségi szervezet főtitkárától, hogy
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzéseinek célja 2017-ben a gazdaság fehérítése, az adócsalások visszaszorítása, az önkéntes jogkövetés ösztönzése és
Jogszabályoknak megfelelő a tiszatenyői ivóvíz minősége, miután határozatban rendelte el annak javítását kémiai és mikrobiológiai kifogások miatt a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal
 Tavaly 6247 bűncselekmény gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az elkövetési érték, az okozott kár 109,48 milliárd forint - derül ki az
 Nemzeti konzultáció kezdődik annak az öt veszélyforrásnak a kérdésében, amelyekkel Magyarországnak az idén szembe kell néznie - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlament tavaszi
A gazdasági mutatókat történelmi távlatba helyezve gazdasági áttörést helyezett kilátásba Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben.    A kormányfő
Újraindult az áramtermelés a korábban a jeges árvíz miatt leállított tiszalöki vízerőműben - közölte az erőmű vezetője hétfőn az MTI-vel.     Bereczkei Sándor elmondta, hogy
A kormány 2 éves beszállítói fejlesztési programot indít, amelynek keretösszege 2017-2018-ra együttesen 14 milliárd forint lesz - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn Budapesten
Magyarságát szeretné hangsúlyozni az Eurovíziós Dalfesztiválon Pápai Joci, aki Origo című dalával nyerte meg szombaton a Dal 2017 című showműsort.     A szombati versenyen a nézőktől
Csökkenti bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a 95-ös benzin ára nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.     A
Idén is jelentősen, 10 százalék körül emelkedhetnek a reálbérek - mondta kérdésre válaszolva hétfőn Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter budapesti
A geopolitikai környezet változásai és az európai biztonságpolitika kihívásai miatt a szlovénok 57 százaléka támogatná a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítását -
A Tiszán levonult a jeges árhullám, így hétfőre Magyarországon mindenhol visszavonták az árvízvédelmi készültséget. A belvízzel elöntött területek nagysága is fokozatosan