Auguszta napja van. | 2024.03.29
Magyar Péter kukákat döntött az autója elé, beült a kocsi hátsó ülésére, amivel el akart hajtani, elvette a táskáját, bezárta egy szobába, késsel járkált a
További híreink

  A Franciaországban egy színesbőrű férfi elleni erőszakos rendőri fellépés miatt kitört zavargások kevéssé hatnak az elnökválasztás előtt a szavazatok megoszlására, sokkal inkább
  Szombaton eldől, melyik dal és előadó lesz A Dal 2017 nyertese. A döntőben - amelyet a Duna és a Duna World csatorna élőben közvetít - extra produkcióként fellép a tavalyi győztes, Freddie, valamint Molnár Ferenc
  A korábbiaknál nagyobb csapatot, akár 12-14 versenyzőt is nevezhet a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) a március 3-5-én sorra kerülő belgrádi fedettpályás Európa-bajnokságra. A
  Az állandóan változó és kísérletező Anima Sound System 2017-ben is meglepő dolgokra készül. A hazai elektronikus zenei színtér meghatározó csapata több albumon és produkción
  Szijjártó Péter hivatalosan megnyitotta pénteken Magyarország wellingtoni nagykövetségét, amelynek révén a külgazdasági és külügyminiszter szerint lehetővé válik a
  Az Amnesty International (AI) Magyarország szerint a határőrizeti eljárás szigorításával kapcsolatban az Országgyűlésnek benyújtott törvénymódosító csomag súlyosan
Az államháztartás (maastrichti) adóssága 2016 végén  25 922 milliárd forint, a GDP 73,9 százaléka volt - jelentette a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján pénteken a Magyar
  Javult a levegő minősége, ezért pénteken megszűnt a szmogriadó Salgótarjánban - közölte a városháza az MTI-vel.     A légszennyező szálló por
Miskolcon romlott a levegő minősége, a szálló por koncentrációja átlépte a tájékoztatási küszöbértéket, ezért a polgármester pénteken elrendelte a füstködriadó
Az előzetes várakozásoknak megfelelően nem kapta meg a kellő támogatást a pozsonyi törvényhozásban a Robert Fico szlovák kormányfő elleni bizalmatlansági indítvány, amelyet ellenzéki képviselők
A tervezett jogszabályváltozások paradigmaváltást jelentenek a migráció kezelésében, hiszen elfogadásuk esetén valamennyi menekültügyi eljárást a tranzitzónákban kellene lefolytatni -
Tony Blair szerint az EU-tagságról rendezett tavalyi népszavazáson a választók anélkül szavaztak a kilépésre, hogy tudták volna, mivel jár majd a Brexit, ezért joguk van ahhoz, hogy meggondolják
Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint, ha az unió keményen bánik a saját állampolgáraival, akkor a bevándorlókkal sem tehet mást.     A szóvivő az M1 aktuális csatorna
 A Suzuki az idén mintegy 11 780 új személyautó eladását tervezi Magyarországon, ami 2017-ben is 11 százalékot meghaladó piaci részesedést biztosítana a márkának a
Emelte bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változott.     Az emeléssel a 95-ös benzin átlagára 373 forintra nőtt, a
A Facebook közösségi portál alapítója szerint mélységesen aggasztó, hogy a közhangulat világszerte a globalizáció folyamata ellen fordul.    Mark Zuckerberg a BBC televíziónak
 A levegő minőségének javulása ellenére érvényben marad a szmogriadó tájékoztatási fokozata - közölte a Főpolgármesteri Hivatal péntekre virradó éjjel az
  Személyautó ütközött a Nyugati pályaudvarról Szolnokra tartó vonattal csütörtök este Üllőnél, egy jól működő sorompóval jelzett átjáróban, a helyszínelés
  Szigorúbb szabályozással kell biztosítani a megfelelő élelmiszerminőséget az Európai Unióban, egyúttal szemléletformálásra van szükség a tudatos vásárlás
  Erősödött a forint csütörtökön a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.       Az euró jegyzése a reggeli 308,20 forintról este hétre 307,11 forintra csökkent, a dollárt