Csongor napja van. | 2024.04.16
A gyermekek védelme érdekében szükséges azonnali intézkedésekről címmel benyújtott határozati javaslata támogatására kéri a pártokat a 27 szervezetből álló Országos
További híreink

A Ritka és Veleszületett Rendellenességgel Élők Országos Szövetsége (RIROSZ) a Debreceni Egyetemmel közösen 2017. február 25-én tartotta a Ritka Betegségek Világnapját. Az esemény szakmai
Herbert McMaster altábornagy, Trump elnök új nemzetbiztonsági főtanácsadója nem ért egyet az "iszlám terrorizmus" kifejezés használatával - számolt be az Amerika Hangja rádió szombati
  A 2016-ban elhunyt legendás bokszoló, Muhammad Ali azonos nevű fiát feltartóztatták a bevándorlási hivatal munkatársai a floridai Fort Lauderdale repülőterén, és csak hosszas kérdezősködés
  Donald Trump amerikai elnök szombaton bejelentette, nem vesz részt a fehér házi tudósítók szokásos évi gálaestjén.        Bár a többnyire sztárokat is
  A civil szervezetek működésére és nyilvántartására vonatkozó törvények március 1-jén hatályba lépő módosításai a civilekkel kapcsolatos eljárások
  Tiltakoztak a Momentum Mozgalom politikája ellen Komáromban. A tiltakozók szerint a Momentum vezetői közt olyan is van, aki vidékellenes, a vidéki embereket lejáratja, ezért a szervezet szombati komáromi
  A közel-keleti keresztények üldözése talán felnyitja az európaiak szemét, és ráébrednek, hogy ami ott történik, az bármikor megtörténhet Európában is - mondta II.
Új elnökséget választott a szombati tisztújító ülésen a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) - közölte a szervezet az MTI-vel.     A
A 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai pályázat visszavonását kezdeményező javaslatról jövő szerdán dönthet rendkívüli ülésén a Fővárosi
A visegrádi négyek egy olyan országcsoport, amely minden tagja számára hasznos és jó. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy a V4-eket ne tartsák olyan csoportnak, amely az Európai Unióval szemben határozza meg magát -
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint az unió egy újabb átgondolatlan és célszerűtlen intézkedésbe fog azzal, hogy minden uniós állampolgárt teljes körűen ellenőrizni kell a
 Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki: Nyerőszámok:10 (tíz)12 (tizenkettő)13 (tizenhárom)64
 Demokraták és Progresszívek Mozgalma néven alapítottak új pártot szombaton az olasz Demokrata Párt (PD) baloldali szárnyának szakadár tagjai, akik a PD-t vezető Matteo Renzi politikáját ellenezve
Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint a Nemzeti Választási Bizottság már első fokon elutasíthatja az LMP-nek a paksi atomerőmű bővítéséről tervezett népszavazási
 A jövedelmi adó és a cseh parlament két háza létszámának nagyarányú csökkentését javasolja az ANO (Igen) mozgalom, amely szombaton tisztújító kongresszust tartott
 A kommunizmus az ember ellensége, a kommunizmus 1956 előtti és utáni arca, Kádár és Rákosi lényegében ugyanaz - erről beszélt Nagy Gábor Tamás (Fidesz-KDNP), I. kerületi polgármester a
 Két tunéziai férfit toloncoltak ki Olaszországból szombaton, egyikük telefonszáma a berlini kamionos merénylő, Anis Amri mobilján volt rögzítve - közölte az olasz belügyminisztérium.
A Fidesz szerint a szocialisták kormányzásuk alatt sorozatos adóemelésekkel és megszorításokkal sújtották, tönkretették a dolgozó, bérből és fizetésből élő
Az MTK rendkívül fordulatos és izgalmas mérkőzésen 3-2-re nyert a Diósgyőr vendégeként Mezőkövesden a labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójában, szombaton.     A kék-fehérek
 A kommunizmus hatalomra jutásával Magyarországon "elköszönt az a világ, ahol a jog és a rend uralkodott" - jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős