Gedeon napja van. | 2024.03.28
Magyar Péter kukákat döntött az autója elé, beült a kocsi hátsó ülésére, amivel el akart hajtani, elvette a táskáját, bezárta egy szobába, késsel járkált a
További híreink

 Amit a közép-európai országok képviselnek, az inkább ellenzékben, mint többségben van az EU-ban, és helyzetüket hátrányosan érinti a Brexit - mondta Lázár János
 Ritka betegségek szakorvosainak csoportjait összekötő, munkájukat összehangoló európai hálózat kezdi meg működését márciustól - közölte az Európai Bizottság
Támogatni kívánja a kormány a magyar űripari innovációkat és segítséget nyújt ahhoz is, hogy a hazai fejlesztések nemzetközi téren is sikeresek legyenek - mondta Mernyei Ákos, a Nemzeti
 Közel 30 alkalommal riasztották a tűzoltókat a fővárosban a viharos erejű szél által okozott károkhoz kedd kora délutánig - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság
 Az olasz külügyminisztérium korrupciós vizsgálatot indított az iraki Erbílben működő olasz konzulátuson jelentős összegért megszerezhető vízumok miatt, amelyekkel más országoktól
A helyi körzeti megbízottak akadtak a nyomára annak a három férfinak, akik Szikszón feltörtek egy borospincét, és onnan értékes tárgyakat, köztük egy régi vaskályhát
A miniszterelnök szerint a következő években a 3-5 százalékos sávban kell lennie a gazdasági bővülésnek, 2020 után pedig az 5 százalék fölötti növekedési tartományt kell
Az amerikai kortárs fotográfia megkerülhetetlen alakja, Alex Webb kiállításával veszi kezdetét az első alkalommal megrendezendő Budapest Fotó Fesztivál. A fotóművész a tárlat keddi
 A kormányszóvivő szerint a Soros György által finanszírozott nemzetközi szervezetek feljelentése alapján baloldali és liberális politikusok támadták Magyarországot a
Az eredeti határidőnél később adhatók be "A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatás" elnevezésű pályázati felhívás támogatási kérelmei,
 A cégek számára jelentős ösztönző erő, ha csökkenthető a foglalkoztatás költsége, ha a bérre rakódó adóból kevesebbet kell befizetniük - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium
A fiatalokat szólítja meg a Nemzeti Kulturális Alap az Arany János 200 Emlékévre biztosított 50 millió forint címzett támogatással.     Az NKA Bizottságának döntése
 Az oktatásban tervezett közel 180 milliárdos uniós fejlesztési forrásokról és a diákparlament által elfogadott 50 pontos ajánlásokról volt szó a köznevelési kerekasztal keddi budapesti
Plágiummal vádolja és 5 millió dollár kártérítésért perli a U2 rockzenekart és fontemberét, Bonót egy brit gitáros, énekes-dalszerző, aki egy manhattani szövetségi
Ha nem lenne takargatnivalója, nem rejtőzködne, eljött volna az Országgyűlés gazdasági bizottságának az OLAF-jelentést tárgyaló ülésére Gy. Németh Erzsébet, a Fővárosi
 Miskolcon is úgynevezett szuperkórházat hoz létre az egészségügyi kormányzat, összevonják a városi és a megyei intézményt április elsejétől - közölte az
 Az emberek kifosztásának megakadályozását szolgálja a kormánypártok következő jogalkotási javaslata, amely a hitelkárosultak ingatlanjának árverezési gyakorlatát érintené -
Újabb két, a helyi gazdaság és város-rehabilitációs fejlesztéseket támogató pályázati felhívást jelent meg; illetve emelkedett négy nyitott pályázat forrása is a
A civileknek a legnagyobb segítséget a civilek tudják nyújtani - jelentette ki a megyékben és a fővárosban működő Civil Információs Centrumokkal kötött szakmai együttműködési
 Tovább erősíti az eszköztárát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az illegális tevékenységet végzők kiszűréséhez, ebben kulcsfontosságú szerepe lesz az