Auguszta napja van. | 2024.03.29
A Miskolci járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a gyanúsítottnak, akivel szemben hivatali visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt indult
További híreink

Az európai integráció, a közlekedés és az infrastruktúra áll Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtöki szarajevói látogatásának
Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerint a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások most zárult emlékévének az a legkedvezőbb tapasztalata, hogy
Áder János szerint Arany János alakja azt üzeni az utókor számára, hogy a méltósággal, szerényen végzett munka is ér annyit ér annyit, mint a zajos siker. A köztársasági elnök
 A hat hét múlva esedékes francia elnökválasztás egyik nagy esélyesének számító független jelölt, Emmnanuel Macron megtiltja a képviselőknek hozzátartozóik parlamenti asszisztensi
A bajnok Babos Tímea szerint a negyeddöntő volt a vasárnap befejeződött, 250 ezer dollár (72,7 millió forint) összdíjazású budapesti női keménypályás tenisztorna
Két magát afgánnak valló férfit próbált Magyarországra juttatni egy szerb embercsempész, a gyanúsított - ügyészi indítványra - előzetes letartóztatásba került -
A KDNP azt kezdeményezi, hogy az ingatlanok becsértékének, azaz kikiáltási árának száz százaléka alatt ne lehessen a jövőben árverést tartani.     A végrehajtási
Nőtt azoknak az államoknak a száma, amelyek megváltoztatták korábbi álláspontjukat a tömeges bevándorlás kérdésében, ezzel együtt még mindig ellenzékben vagyunk a fő vonulattal szemben, a
Jeff Sessions amerikai igazságügyi miniszter szerda éjjel nagyon határozottan cáfolta a The Washington Post című lap arról szóló információit, hogy a kampány idején találkozott a Washingtonban
Tájékoztató az elmúlt 24 órában történt közúti közlekedési balesetekről. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén
Lindsey Graham befolyásos dél-karolinai republikánus szenátor szerint ha voltak is kapcsolatok a Trump-kampány és orosz tisztségviselők között, azok legitimek lehettek.      A szenátor a CNN
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon csütörtök reggel: az euróhoz és a svájci frankhoz képest erősödött, míg a dollárral és a japán
Elkészült a 2017-2030 közötti időszakra vonatkozó, 2050-ig tartó időszakra is kitekintést nyújtó második nemzeti éghajlatváltozási stratégia tervezete. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
Pajor Tamás és az Ámen, Rúzsa Magdi, a Jónás Vera Experiment, a Hősök, Palya Bea és a Lóci játszik is Fonogram-díjat kapott szerda este a Várkert Bazárban rendezett gálán.
  A hitelintézetek 2016-ban 510,2 milliárd forint adózás előtti eredményt értek el az előző évi 34,3 milliárd forint után. A hitelek bruttó állománya éves szinten 9,2 százalékkal
  A halászati termékek piaci értékesítésére nyílik vissza nem térítendő pályázati forrás 400 millió forint keretösszeggel - közölte a Miniszterelnökség szerdán
  A nyilvántartott álláskeresők száma 19,7 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a januári zárónapon
  Távozik a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) éléről Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke, az új elnök Végh Richárd vezérigazgató lesz.       A jegybank
  Az összeköttetések éve 2017 a magyar-szlovák kapcsolatrendszerben - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Pozsonyban, ahol szerződést írtak alá a
  Minden lakás fűtéskorszerűsítésére létezik megfelelő műszaki megoldás, a következő években várható tömeges kémény- és kazáncserék finanszírozását