Andrea napja van. | 2024.04.18
A tégla- és tetőcserépgyártással is foglalkozó Wienerberger 12 milliárd forintból építi fel a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Hejőpapin új betoncserépgyárát, a cég első
További híreink

Összeütközött egy személyautó és egy kamion péntekre virradó éjjel Budapest III. kerületében a Bécsi út külső szakaszán, a személyautó vezetője a helyszínen
  Megalakult a fogyatékos intézmények kiváltását koordináló testület - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Szociális ügyekért és társadalmi
  A CIB Csoport 2016-ban 11,958 milliárd forint adózott nyereséget ért el az előző évi 40,224 milliárd forint adózott veszteség után. A bankcsoport mérlegfőösszege egy év alatt 2,7 százalékkal
  Kedvezőnek tartja a magyar gazdaság középtávú kilátásait, de a kockázatokra is felhívja a figyelmet a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarországon tárgyaló delegációja, amely a budapesti
  A gyergyószentmiklósi önkormányzat által alapított közszolgáltató cég átvette csütörtöktől a távhő szolgáltatását a magyar ENEFI Energiahatékonysági Nyrt.
  Tovább csökkent a Németországba érkező menedékkérők száma, februárban 14 289 ember érkezését regisztrálták, a januári 14 476 után - közölte szerdán a
  Kompozit járműipari szerkezeti elemeket előállító gyártástechnológia fejlesztésére nyert 1,376 milliárd forint támogatást a Magyar Tudományos Akadémia, a Budapesti Műszaki és
  A Nemzetközi Valutaalap (IMF) legfrissebb állásfoglalása elismeri a magyar gazdaság eredményeit, többek között az elmúlt évek magas növekedését és az államháztartás
  A Fővárosi Törvényszék  hatályon kívül helyezte az OTP Bankra 281 millió forint bírság kiszabását megállapító, 2009. szeptember 24-én kelt GVH határozatot az
  Társtettesként, fegyveresen, jelentős értékre elkövetett rablás miatt nem jogerősen 13 év fegyházra ítélt csütörtökön a Győri Törvényszék egy 44 éves győri férfit,
  Elismerő oklevéllel méltatta a nemzetközi filmklubszövetség (Fédération Internationale des Ciné-Clubs, FICC) zsűrije Fabricius Gábor Dialógus című rövidfilmjét a pozsonyi
  Donald Tusk lesz az Európai Tanács elnöke, az Európai Néppárt egyetlen közös jelöltje - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben, az európai uniós tagországok
  Új alapokra kell helyezni az együttműködést az agráriumban, vonzóvá kell tenni az integrációt - jelentette ki Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke országos
  Újabb hidegfront vonul át az ország felett, aminek hatására, pár fokos lehűlésre, többfelé csapadékra és erős szélre is készülni kell - közölte csütörtökön az
  Szlovénia élen jár a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek eredetvédelmi megjelölésének és földrajzi jelzésének közösségi megóvásában, többet
  A megreformált közétkeztetés nagyban hozzájárul az egészséges életmód kialakításához, így emelve az egészségben eltöltött évek számát - mondta az
Az első két hónapban csaknem 5 milliárd  forinttal nőtt Magyarország uniós vámbevétele és 4,3 milliárd forinttal több általános forgalmi adó (áfa) folyt be az államkasszába
  A tavaly tapasztalt enyhe mértékű csökkenés után az idén az illegális migráció fokozódására számít a szlovák rendőrség - közölte Csémi László
  A Magyar Nemzeti Bank nyilvános pályázatot ír ki az Eiffel Palace értékesítésére - közölte a jegybank az MTI-vel csütörtökön.       Azt írták, a
  Európa kötelessége, hogy elkerülje a migránsok őrizetbe vételét, ezért aggodalomra ad okot az Európai Bizottságnak a bevándorlók fogva tartását támogató ajánlása,


Képújság
Sajómente Média Alapítvány