Auguszta napja van. | 2024.03.29
Magyar Péter kukákat döntött az autója elé, beült a kocsi hátsó ülésére, amivel el akart hajtani, elvette a táskáját, bezárta egy szobába, késsel járkált a
További híreink

 Ferenc pápa hamarosan  elfogadhatja a 2020-ban Magyarországon rendezendő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jelmondatát, amelyre az egyházi világtalálkozó programja épül, széles digitális
 Első látogatásán az izraeli és a palesztin oldalon egyaránt meglepően kedvező benyomást keltett Jason Greenblatt, Donald Trump amerikai elnök különmegbízottja - vélekedett Barak Ravid, a Háárec
Egy öt évvel ezelőtti postarablás feltételezett elkövetője ellen emelt vádat a Fővárosi Főügyészség - közölte Ibolya Tibor főügyész pénteken az MTI-vel.     A férfi a
Egyáltalán nem jó ötlet erővel egységesíteni az uniós tagállamok különböző érdekeit - olvasható a Die Presse című osztrák lap által pénteken közölt kommentárban, amely
 Szenvedélyesen szeretem a matematikát és a mai napig csodálkozom, hogy fizetést kapok azért, hogy a szenvedélyemet űzhessem - mondta el az MTI-nek Bollobás Béla matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia külső
 A digitális iparágban jól teljesítő startupok növelik a magyar gazdaság teljesítményét, ezért az ország elemi érdeke, hogy ezek a vállalkozások Magyarországon maradjanak - mondta
Pályázatot hirdet 31,8 millió forintos keretösszeggel art filmalkotások forgalmazásának támogatására az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős
Új fesztivált hívott életre a budapesti Womexet és több más rendezvényt jegyző Hangvető a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) keretében. A Pont Fesztivál április 1-2-án lesz a Várkert
A KBC Csoport dél-belgiumi leányvállalata, a CBC Banque jelenlegi vezérigazgatóját, David Moucheront jelölték vezérigazgatónak a K&H Bank élére és a csoport országcsapatának
Orbán Viktor miniszterelnök péntek délelőtt hivatalában fogadta a lengyel, a német és az osztrák törvényhozás alelnökét - tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) saját fejlesztésű e-szja rendszerének indulása óta, másfél napja már közel százezren nézték meg a bevallási tervezetüket -
  Márciusban forgalomba áll az első négy felújított metrókocsi a 3-as vonalon - mondta Tarlós István főpolgármester az Indexnek adott, pénteken megjelent interjúban.       A
  A magyar határon épülő második biztonsági kerítés, ha kell, a Törökország felől érkező legnagyobb tömegeket is feltartóztatja majd - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a
  Több mint 60 kilogramm ismeretlen eredetű nyúlhúst foglalt le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih); az ügyben százezres nagyságrendű bírság várható - közölte a hivatal
  A Nemzetközi Valutaalap (IMF) párizsi irodájának küldött levélbombával a médiafigyelem felkeltése volt a célja szélsőbaloldali radikálisoknak - mondta Horváth József
  A 2016/2017-es első félévre kiadott diákigazolvány-matricák március 31-ig használhatók fel kedvezményes utazásra a vonatokon - közölte a MÁV-Start pénteken az MTI-vel. A
  A csütörtöki záróértékek közelében kezdhetik a napot a fontosabb nyugat-európai tőzsdeindexek pénteken.       A kereskedők azt mondták, hogy a nap folyamán a trendet elsősorban
   Vegyesen mozgott a forint péntek kora reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben csütörtök estéhez képest.       Az euró jegyzése 309,37 forintról 309,92 forintra emelkedett, a frank
  Közösségi kertet és üvegházakat létesítenek az oroszlányi Német- és Nyíres-dűlőben az ott élő hátrányos helyzetű emberek bevonásával; a szakmát is
  Michael Flynn, Donald Trump amerikai elnök első és lemondatott nemzetbiztonsági főtanácsadójának ügyében vizsgálódik egy parlamenti bizottság: Flynn ugyanis borsos honoráriumokat kapott a Russia Today angol