Orsolya napja van. | 2018.10.21 | MNB középárfolyam:
A mai napon főként az ország középső és keleti részén várható havazás, havas eső, délkeleten pedig eső. Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint a mai napon is folytatódik a
További híreink

Jó hely- és személyismeretének köszönhetően három órán belül azonosították a mezőcsáti járőrök a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan
A rendőrök egy idős, mozgáskorlátozott férfit mentettek meg a fagyhaláltól Sárazsadányban, aki saját lakásában a földre esett, már több napja nem tudott felállni és
  Már feloldották a Róbert Károly körúton még délelőtt egy baleset miatt elrendelt útlezárást - közölte Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi
 Jogerősen nyolc év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla szerdán két férfit, aki két éve az utcán kirabolt egy asszonyt.     A 23 és 28 esztendős
Kecskeméten lopott autóval menekült két érdi férfi a rendőrök elől, de hosszas üldözés után a 4-es úton elfogták őket szerdára virradóra – tájékoztatta a Bács-Kiskun
Hírek Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből. A megye rendőri szervei 2015. január 6-án három személyt vettek szabálysértési őrizetbe. A mezőkövesdi rendőrök egy, az encsi járőrök
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség két férfival szemben, akik egy kazincbarcikai lakást három nap alatt rámoltak ki. Lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség azzal a két férfival szemben, akik egy miskolci tömegközlekedési eszközön előzetes szóváltást követően tettleg bántalmazták
A rendőrök elfogták, majd őrizetbe vették azt a férfit, aki egy hejőpapi sörözőben előzetes szóváltás után bántalmazott egy idős nőt. Testi sértés bűntett elkövetésének
Egy embercsempész bűnszervezet három, koszovói albán származású tagja ellen javasol vádemelést a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a Mosonmagyaróvári Járási
 Kábítószer-kereskedelem és lopás miatt vádat emeltek egy férfi ellen, aki érdi autószerelő műhelyét marihuána termesztésére használta – közölte a Pest Megyei
Bűnügyi őrizetbe vette a rendőrség azt a sofőrt, aki miután a zebrán halálra gázolt egy gyalogost autóját hátrahagyva utasával együtt a helyszínről segítségnyújtás
Hírek Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből. A megye rendőri szervei 2015. január 5-én két személyt vettek szabálysértési őrizetbe. A miskolci és encsi járőrök egy-egy személlyel
A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, Varga Ferenc tűzoltó dandártábornok az FKI Észak-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltséghez tartozó két hivatásos
Körülbelül kétszáz tonna, műanyagot is tartalmazó elektronikai hulladék kapott lángra január 5-én délelőtt Dunaújvárosban. A tűzben jelentős füst képződött, ezért a Fejér megyei
Kigyulladt egy negyven négyzetméter alapterületű családi ház és a hozzá épített melléképület Szigethalmon, a Mű úton, vasárnap este. Az épületben hárman tartózkodtak, a
Személygépkocsi csúszott árokba vasárnap este Porcsalmán, a Batthyány István utcában. A járműben egy fő utazott, aki könnyű sérülést szenvedett. A mátészalkai hivatásos
2015.január 6-án közúti baleset történt Kazincbarcikán a Mátyás király út - Pollack Mihály út kereszteződésnél. A helyszínelés idején forgalomkorlátozásra
Baleset történt 14 óra 30 perckor a Tiszaújváros és Kesznyétent összekötő útszakaszon. Egy arra közlekedő jármű a jeges úton megcsúszott és a szembe jövő járműnek
A rendőrök elfogták azt a nőt, aki ózdi otthonukban életveszélyes sérülést okozva megszúrta élettársát. Életveszélyt okozó testi sértés bűntett